Ez most „óriásposzt” lesz, de nem tudtam rövidíteni. Sajnálom.
Előzmények
A magyar utazók többsége (reméljük legalábbis) turistaként látogat Kanadába, ezen belül Toronto városába. Amikor elhatározod, hogy teszel egy kis látogatást emitt a „Tengeren Túlon”, fel kell készülnöd rá, hogy szembesülni fogsz vele: még mindig nem tartanak téged európai polgárnak – lesznek problémáid útközben.
Nem fogunk politizálni, ez most csak ténymegállapítás, ne ijedj meg! Amennyiben sikeres ember vagy és közvetlen járattal érkezel (úgy hallottam, indulni fog egy Toronto-Budapest járat)(de már az is lehet, hogy működik), akkor Ferihegyen tesznek fel kérdéseket a kanadai titkosszolgálat szép szál legényei (random válogatnak az utasok között, illetve „kedvelik” az érdekesen kinéző, népes és hangos magyar családokat, akiknek hirtelen sok a bőröndjük), amennyiben viszont más repülőterek érintésével ugrassz át a Nagy Vízen, úgy ott szembesülsz vele, hogy bár NATO-tag vagy, EU-tag és demokráciában élsz (ha-ha-ha), fehér a bőröd (többségünknek), nem viselkedsz kihívóan, mégis téged állítanak félre majd a becsekkolásnál a magas, határozott fellépésű, szépen beszélő öltönyösök. Mert tudni akarják, miért indultál Kanadába.
Ennyi.
Turistaként tehát nem olyan felhőtlen az indulás ebbe a messzi idegenbe, mintha mondjuk egy hétvégére kiugranál Bécsbe. Sajnos. Mivel tényleg nem akarok politizálni (és elvárom tőled is a „politikai némaságot” ezen a blogon), maradjunk annyiban, hogy rászolgáltunk, „megszolgáltuk” ezt a kellemetlenséget – mert iszonyatosan megalázó, hogy feketék, barnák, sárgák és egyéb koszos perzsák fehérek között téged, a becsületes magyar turistát vegzálnak csak a kanadai beépített repülőtéri ügynökök.
Mindegy, idővel fent vagy egy gépen, ahol köbö hét óra múlva megérkezel Torontóba. Na, innen kezdünk!
A kezdetek
Felmerült az egyik hozzászólásban, hogy mi lenne, ha megírnám, szerintem mit érdemes ebben a városban megnézni, ha egyszer turistaként ide esz a fene (jó értelemben). Hagyjuk a sok ostoba bejegyzést arról, hogy milyen szép a Torony, meg hogy milyen nagyok a házak – egyszerűen a saját véleményem alapján mit érdemes megtekinteni.
Érdekes kérés volt, hiszen a blog szerkezetéből adódóan (a „város” szekcióra kattintva) végül is el lehet képzelni, miféle látnivalók vannak, de azért most megpróbálok egy összefoglalót készíteni neked. Teszem mindezt úgy, hogy tisztában vagyok vele: a kanadai dollár elég erős a forinthoz képest, és sok ember nem teheti meg a két kézzel szórást – tehát nézd el nekem, hogy olcsón akarom ezt a kirándulásodat elintézni!
Kezdetnek fektessük le az alapokat! Ha megérkezel, valahol szállás kell. A hely, ahol a bőröndjeid biztonságban vannak, ahová este berobbanhatsz lefürdeni/aludni, ahonnan reggel indulsz tovább nézelődni.
Azt a motelt ajánlanám, amit jómagam is kinéztem érkezéskor – viszonylag olcsó, tiszta és még csendes is, ráadásul a belvárosnak nevezhető rész közelében van, egy sarokra a metrótól, pár lépésnyire egy nagy NoFrills-től, Shoppers-től, tehát mindenképpen jó választás. A neve: All Days Hostel és a Sherbourne Street-en találod. 2010-ben egy teljes nap 50 dollár volt (kétágyas szoba), és ha emelkedtek is az árak, most talán 55-60 körül lehet.
Van tehát egy „főhadiszállásod”, indulhat a móka! Egy teljes hetes túrát terveztem, benne szépen elosztva a látnivalókat - nézd el nekem ezt a dolgot!
Első nap
Ilyenkor még olyan kába az ember a repüléstől, az időeltolódástól, hogy legjobb csak a közvetlen környéket megtekinteni. Első körben nézd meg, melyik napon érkeztél! Ha a hét közepén, akkor már nem érdemes hetibérleteket vásárolnod (gondolván rá, hogy nem egyedül jöttél, hanem a pároddal), mert az csak vasárnapig érvényes, és így jelentős összeget vesztenél, így marad a napijegy. Ha hét elején vagy (mondjuk, pont hétfő reggelre ébredtél), érdemes bérletet vennetek, mert azzal egy héten keresztül bármerre, bármennyiszer utazhattok a TTC-n.
A napijegy hasonló (bármerre, bármennyit), csak naponta kell megvenned. A napijegy ára 10 dollár és ketten együtt használhatjátok, míg a hetibérlet ára 36 dollár (fejenként). Az utazás tehát (részben) letudva cirka 70 dollárból.
Ezt követi a Toronto CityPASS elnevezésű kártya megvásárlása, feltéve ha szeretnél elmenni a következő helyekre: CN Tower, Casa Loma, Ontario Science Centre, Royal Ontario Museum és a híres Állatkert (ebből hármat máris ajánlok). Ha ezt megveszed, az összes belépőre kiadott 120 dollár helyett cirka 66-ból megúszod a dolgot. Érdemes tehát beszerezni (lehet online is). A jegy kilenc napig érvényes, vagyis az itt töltött időd alatt könnyedén felhasználod.
Nos, kezdjük a város megismerését! Azt mondom, az első napon legjobb egy nehéz és hosszú sétával indítani, mert aztán lehet, hogy már nem lesz kedved ezekhez a túrákhoz. A turista élete sosem fenékig tejfel… A felhőkarcolókkal, az utcákkal, az illatokkal és emberekkel, a mássággal kezdünk haverkodni, ami itt vár az európai emberre.
Gondolván rá, hogy maximum 8-10 kilométerre van szabványosítva a lábad, azt mondom: irány a „belváros” és a CN Tower! Naná. Metróval, villamossal és egy kis gyaloglással rövid időn belül ott is vagy a felhőkarcolók árnyékában, készítheted az első meglepő fotókat, amiket később otthon mutogathatsz a haveroknak. Aztán persze a Torony – nos, ha turistaként jöttél, mindenképp érdemes felmenned a pároddal. Ez fejenként 35 dollár lenne, ha mégsem vásároltál CityPASS-t, és különféle szakaszai vannak a szerkezetnek, ahonnan élvezheted az „átlag-Toronto” kilátását. A többi turistával együtt.
Menet közben meg fogtok éhezni. Vannak gyorséttermek (McDonald’s, Burger King, Subway, KFC, Taco Bell és a többiek), vannak „előkelőbb” helyek, ahol már nem csak 5-10 dollárt hagytok ott egy-egy túlélőkajáért és egy kis vízért/kóláért – de a legjobb választás a laza, direkt fiataloknak, egyetemistáknak, kis pénzűeknek „kitalált”, olcsó éttermek a Spadina Avenue-n. Itt fejenként 8-8 dollárból majdhogynem degeszre ehetitek magatokat.
Jómagam persze az 5 dolláros (plussz adó) szendvicset preferálom a Subway-ben, de ez nem egy énblog, úgyhogy kussolok. A gyorséttermek szinte egymást érik a városban (sokszor minden sarkon van egy Meki), úgyhogy aggódnod nem kell. Persze, ha van egy kis sütnivalód és viszel magaddal a hátizsákban másfél literes, másfél dolláros vizet (vagy egy dolláros, kétliteres kólát), akkor tényleg csak az ételért kell fizetned, és így azért egy kicsit olcsóbb a dolog. Mindegy.
Ha maradt még egy kis energia a délután folyamán, és már úgyis ott vagy a Spadina közelében, a Kínai Negyedet érdemes keresztül-kasul bejárni. Itt a kisebb-nagyobb bevásárlóközpontokba már csak azért is megéri bemenned, hogy megrettenj, miféle jövő vár ránk – csak keleti arcokat és keleti hangokat fogsz látni/hallani, bár tény, hogy európaiként, fehér emberként nem néznek ki téged. Kedvesen fogadnak, ha kérdezgetsz, nézelődsz, esetleg vásárolsz valamit.
Amennyiben belecsúszol az estébe és lemegy a nap, kellemes séta lehet a kivilágított, egymást takaró felhőkarcolók között. Hihetetlen hangulat.
Második nap
Ez egy pihentetőbb, de hasonlóan látványos nap, mint az előző. Reggeli után irány a metró, egész a végállomásig, a Kipling megállóig mész, ahol felülsz a 30-as buszra és ahogy átkanyarodsz a Dundas Street-re (két, három megálló), le kell szállnod. Itt már élesítheted a fotómasinát: jönnek az érdekességek!
Ahogy sétálsz az utcán a város belseje felé, némelyik üres házfalon hihetetlenül szépen festett graffitiket találsz. Szinte az összes elérhető felületet megfestették már. Ez már csak azért is rém érdekes, mert Torontóban ritkábban láthatsz amolyan „hagyományos” undorító graffitit, tag-eket; nem állítom, hogy itt nincsenek hülyegyerekek, de keményebben büntetik, ha elkapnak a doboz festékekkel.
A fényképalbumba beraktam egy teljesen átlagos festményt. Szerintem egy kellemes élmény ez a pár órás túra, és sok érdekes képet tudsz készíteni, miközben kicsit a külvárossal is ismerkedsz. Aztán, mikor már fogynak majd a felületek és a fényképezni valók, irány a busz, gyerünk vissza a pörgésbe!
Fort York-ról már írtam egy bejegyzést – gondoltam, a délutánt ezzel az élménnyel érdemes most lezárni, mielőtt eljön az este. Az erőd megtekintése nem vesz el többet, mint két-három óra. A belépő (ha nincs CityPASS) 20 dollár (fejenként), de megéri. Igazán kitettek magukért mind az állagmegóvás, mind a felújítás terén – többit a bejegyzésben olvashatod/láthatod.
Azt mondom, az estédet már szervezd meg magad! Mehetsz az Ontario-tó partjára, egy kicsit metrózgathatsz (érdekes, hogy sokszor bebújik a metró a föld alá, máskor pedig szabadon fut a házak mellett)(miközben nincs jelentősebb süllyedés vagy emelkedés, szinte egyenletes a pálya), beülhetsz valami bárba szórni a ropogósakat. Te dolgod. (Mondjuk, én bevásárolnék másnapra a boltban. Vigyázz: általában este 9-ig vannak nyitva – kivéve a Shoppers-t, ami akár éjfélig is vár rád!)
Harmadik nap
A Mill Street és környéke régen raktáraknak és lepárlóknak adott helyet. Érdekes hangulata van, mintha nem pár háztömbnyire lenne a felhőkarcolóktól és a belvárostól. Szinte a kutya sem jár erre. Ódon, öreg épületek között mászkálhatsz egy kicsit (épp csak a feeling kedvéért), aztán, ha már lesétáltad a reggelit, gyerünk a komphoz! Nincs messze. Most oda megyünk, ahonnan végre szemtől szemben állhatsz Torontóval.
A Toronto Island-ről is volt már bejegyzésem, úgyhogy sokat nem tudok hozzátenni. Általában a középső szigetre induló komp van tele (oda-vissza), a másik kettő szinte üres (kisebbek is). Azt javaslom, használd a Ward-sziget felé indulót, mert így akár olyan messze kerülhetsz, amilyen messze egyszerű turista nem szokott.
A sziget ezen részén családi házak között sétálhatsz. Mondhatnám, hogy legalább olyan idősek, mint a lepárlók, de hazudnék. Ezek az épületek olyan 20-30-40 esztendősek, némelyiket a tulaj felújította és rendben tartja, de a többség igen koszos, rendetlen, kopottas. Párban nem is laknak – ez itt mindössze csak jó befektetés. Egyes házak felső emeletéről nagyszerű kilátás nyílik a városi panorámára – most gondold át, hogy ha 600 ezer körül van egy átlagos családi ház odabenn a városban, mit kérhetnek ezekért? Nem írom le.
A Ward-ról a Központi Szigetre vezető út igazán csodálatos tud lenni. Érdemes a fa padlókból „kikövezett” járdán, az úgynevezett Boardwalk-on gyalogolnod, mert innen egyrészt belátsz a fákon és parkokon keresztül magára a szigetre, másrészt csodálatos panoráma tárul a szemed elé a végtelenbe vesző Ontario-tó képében. A cucc olyan, mint egy igazi, végeláthatatlan tenger vagy óceán. Később, mikor már elérted a központot, rád van bízva, hogy a szigetekről írt bejegyzésem szerint megtekinted-e a világítótornyot, kicsit arra is elmerészkedsz, amerre az átlagos turisták szoktak, vagy visszamész a komppal.
A kompjegy ára oda-vissza 6 és fél dollár (2010-es ár, ha emelték is, nem jelentősen).
Azt mondom, egy ilyen kellemes, négy-öt órás „szigetes túra” után kimondottan jó lesz a délutáni szabadprogram. Érdemes bevásárolnod holnapra (ha nem akarsz étteremben enni)(és értelmes magyar ember módjára szendvicsekkel, olcsón is „túl tudsz élni”!).
Holnap messzire mész, és korán.
Negyedik nap
Tudom, nem Toronto része, na, de ki az az őrült, aki kihagyná? Pihenésképpen irány Kanada (és a világ) egyik leginkább túlbecsült látványossága, a Niagara!
Fejenként 32.30-ba kerül a retúrjegy, és az én számításom szerint csütörtökön mész, mikor még lényegesen kevesebb a turista a vízesésnél (de ha más időpontban kezdted a hetet, úgy intézd, hogy hétköznap érj ide, ne hétvégén)(hétvégén maxi csak a robajt hallod, de semmit sem látsz a dologból – sarkosítva).
A vonat a központi állomásról indul (magáról a GO TRANSIT-ról már olvashattál a blogon – és a Niagaráról is lesz majd poszt hamarosan), oda pedig a metróval könnyedén eljutsz. Vedd meg előző nap a jegyedet, ne reggel kelljen vele vesződnöd! Elég nagy a Union Station és turistának elég kiismerhetetlen – hidd el, jobb, ha érvényes jeggyel csak azzal vacakolsz, hogyan találd meg a vágányodat, ahová jön a vonatod! Aztán felülsz a „zöld-fehérre”, és meg fogsz lepődni, mert köbö ti hárman lesztek csak a vonaton: a párod, te és a kíváncsiság – aztán (mivel hétköznap van) Burlingtonban végállomás vár, onnan busz visz tovább Niagara Falls-ba. Ez is egy olyan élmény, amit a hétvégi turisták nem kapnak meg. Naná.
Többet csak azért nem mesélek most, mert lelőném a „Niagarás posztom” lényegét. Elég annyi, hogy egy varázslatos élmény látni ezt a végeredményben nem rossz, de egyáltalán nem nagy élmény vízesést, jókat röhögsz rajta, hogy az amerikaiaknak át kell ide jönniük a szebb látványért – és ennyi. Ha teheted, ne állj meg ott, ahol a sok vigyorgó turista csoportosul a vízesés túlsó végében, mert van még látnivaló odább is, ráadásul itt már kapsz levegőt is!
Ötödik nap
Mivel nagyon sokat pihentél a vonaton, ma megint egy nagyobb túra lesz.
Van ez a Buda egyik forgalmas részére emlékeztető kisebb dombocska, amelyen lépcsősor vezet felfelé, és amelynek a tetején megépült a Casa Loma. Hát ez mellett elmenni kész bűn! Mivel az összes útikalauzban benne szerepel, ami Torontóval foglalkozik, én sem maradhatok le. A Casa Loma egy várkastély szerű képződmény, éppen 100 évvel ezelőtt építették (1911), amely gyönyörűen kapaszkodik a város fölé és kellemes kilátással kecsegtet.
A kastélyba a CityPASS-szal ingyen mész be, egyébként 21 dollár a belépő.
Azt viszont kevesen tudják, hogy a Walmer Road-ra is érdemes begyalogolni, ami ott van a cuccos mellett, mert ott is van egy hozzá hasonló, kellemes külalakú „valami”. A fényképalbumba betettem a látványt – ez valami „hasonlat”, egy klón – csak áll a családi házak mellett, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
És ha már az ínyencségek, mások által kevésbé látogatott helyek kerülnek szóba, irány az indiaiak szent helye, a Swaminarayan Mandir! Rendben van, tudom, hogy pár turista azért lesz arrafelé, mert nem mindenki olyan ostoba, hogy csak a Tornyot meg a házakat akarja látni – de nem lesz olyan tumultus sem, mint a Niagaránál!
A Casa Lomától eljutni ide kész horror, mert a látványosság szinte egészen kint épült meg, messze a város szélén. Azt mondom, ha nem sikerül a 96D-s buszt „elkapnod”, számíts egy kis sétára a különféle telephelyek és raktárak között, mire eljutsz ide – de megéri! A fényképalbumba erről is van egy fotó, de megint más élőben, saját szemeddel látni, főként, hogy be is mehetsz (odabent nem lehet filmezni, fotózni).
(Az egyszerűség kedvéért az olyan helyeket, amik nem annyira ismertek, a poszt végén térképes helyzetjelzővel segítem neked.)
Ezt követően (nem lesz több mint három órás akció) még mindig marad szabadidőd, hogy egy kellemes délutáni sétát tegyél valamelyik torontói kulturális helyen. Szabadon választhatsz, mert van miből: Royal Ontario Museum vagy Toronto Science Centre. Cica szerint a múzeum többet nyújt, szerintem egyik sem nagy szám, de ha tényleg vágysz egy kis „másságra”, mint az átlagos kirándulók, érdemes valamelyiket megnézned belülről! A CityPASS mindkét helyre érvényes, így a múzeumban 24 dollárt nem kell kifizetned a belépőért, a Centre-ben pedig 20-at. Ez is valami.
Hatodik nap
Remélem, még nem untad meg!
Ma lesz az egyhetes itt tartózkodásod hatodik, egyben utolsó „kötelező” napja – holnapra én már nem tervezek neked semmit sem. Ma metróval elmész a Don Mills végállomásra, ott felülsz a 85D buszra, és jókat döcögsz, mire elérkezel a híres Toronto Zoo-ba! Ez lesz aztán a látvány (majd egy későbbi bejegyzésben részletesen írok róla). A belépő 23 dollár lenne – ide is érvényes az a fránya CityPASS.
Miután kellemesen megetetted a zsiráfokat, megijedtél a makimajmoktól és láttál cápát élőben (hogyne), irány visszafele a város! Szeretném, ha ezen utolsó előtti napodon még átéreznéd azt a furcsa érzést, hogy ugyan egy többmilliós nagyvárosban vagy, de egy-két lépéssel be tudsz bújni a tömeg, a közlekedés, a zaj elől egy-egy parkba, a nyugalomba, a természetbe.
Persze, ott vannak a nevezetes parkok (High Park, Queens Park), de ezek „lerágott csontok” – én azt mondom, hogy ha már visszafelé jössz az állatkertből, használd ki a „külváros” adta lehetőségeket! Menj el, mondjuk a Leslie Street-ig, ott ülj fel az 51-es buszra, utazz le egészen a Lawrence Avenue-ig, és ott tekintsd meg a Toronto Botanikus Kertet (más nevén az Edwards Garden-t), amelyből egy kis gyaloglással besétálhatsz a Wilket Creek Parkba (észre sem veszed majd, mikor sétáltál ki a botanikus kertből és mikor vagy egy hétköznapi parkban, mert annyira zöld és szép minden).
Ezt követően én már nem mondom meg, mit tegyél. Ha egy teljes hétre érkeztél, még marad egy napod, melyet bárhová beilleszthetsz, nem fontos azt a tervet követned, melyet én levéstem. Van látnivaló ezeken kívül is – a Shop at Don Mills, a hírneves Eaton Centre a Dundas-en, a Golden Mile üzletei, a legkisebb ház Torontóban, a Magyarok Háza (vagy mifene), a Beaches (napozó- és fürdőhelyek a városban a tóparton), a háromszög alakú ház a belvárosban…
Igyekeztem egy olyan tervet összekovácsolni neked, amelyet követve olyan helyekre mehetsz el Torontóban, ahová (talán) nem mindenki, és élményekkel gazdagodhatsz. Nem állítom, hogy az én városlátogatásom a legjobb, de ezen érdekességek között érdemes válogatnod, ha tervezed, hogy egyszer ellátogatsz ide.
Végezetül tehát itt vannak a koordinátái azon helyeknek, amelyeket nem mindenki ismer a „jól informált” turisták közül:
- Casa Loma (43°40'40.51"É - 79°24'33.76"Ny)
- Toronto Science Centre (43°42'59.03"É - 79°20'18.48"Ny)
- Swaminarayan Mandir (43°44'17.93"É - 79°37'34.21"Ny)
- Royal Ontario Museum (43°40'5.41"É - 79°23'40.94"Ny)
- Toronto Zoo (43°49'3.72"É - 79°11'9.20"Ny)
- Dundas West (43°38'38.19"É - 79°31'59.27"Ny)
- Fort York (43°38'19.48"É - 79°24'15.30"Ny)
- Mill Street – lepárlók (43°39'3.57"É - 79°21'34.57"Ny)
Jó utat, ha érkezel, és kellemes városnézést neked! Vigyázz magadra!
FÉNYKÉPALBUM A MAI POSZTHOZ
A Niagara. Első pillantásra elképesztő, öt perc múlva természetes, tíz perc múlva…
Egy graffiti/festmény a Dundas West egyik házfalán.
Fort York a várossal és a Toronnyal.
Bocsánat, kicsit elmosódott! Éjszakára kivilágítják, de vigyázz: pontban éjfélkor lámpaoltás!
Vannak olcsó motelek. Csak keresni kell.
A Casa Loma.
Arrafelé, amerre a lepárlók kezdődnek.
Az All Days Hostel épülete a Sherbourne Street-en (a jobb beazonosítás végett).
Minden eldugott sarkon meglepetés érhet Torontóban.
A látkép, mely először „hűha”, később „aha”, azt követően pedig megszokottá váló valami.
Ha felvonulnak, szemetelnek. Ez is egy belvárosi kép – bár tény, hogy egy órán belül végeztek a takarítással és újra tiszta volt az utca. (Azt meg sem mondom, miféle magukat illegetők dobálták el ezt a több tonna hulladékot.)
A Kínai Negyed élmény – így megspórolod a pekingi utazást.
Shop at Don Mills – azért érdekes, mert marha drága márkák vannak itt nem fedett átjáróval rendelkező üzletekben, és télen-nyáron nagy a pörgés, miközben olyan árak vannak, hogy ülve is leülsz tőlük.
Vártorony a Casa Loma közelében.
Az itt élő indiai emberek szent helye.
HOZZÁSZÓLÁSOK